2011. december 18., vasárnap

A Világörökség egyik gyöngyszeme, Szászfehéregyháza - Nyaralás, 2011. július 28. és augusztus 8. között


Szászfehéregyháza XV. századi szász erődtemploma 1993 óta a Világörökség része, mely méltán viseli ezt a címet. 1231-ben villa Albae néven említették először. Első lakói székelyek voltak, majd helyükre II. Géza magyar király a XII. század elején szászokat telepített, akik egy előző kápolna helyére építették a templomot. A falu nevét a fehérre meszelt, faerkélyes tornyokkal és védőfallal övezett középkori vártemplomáról kapta. Házai nagyrészt szépen felújítottak, melyek a régi, szászok lakta időkre emlékeztetnek. Bár a település nem a legkönnyebben közelíthető meg, ennek ellenére sokan keresik fel, ottjártunkkor is a világ minden részéről voltak itt turisták.

A felvételek 2011. augusztus 5-én készültek.


Ahogy először pillantottuk meg a templomot

A kaputorony, melyen keresztül juthatunk be először
a templomkertbe, majd a templomba




A templom bejárata, már a várfalon belül vagyunk




Régi hagyomány volt, hogy a falu lakossága a várfalakon belül tárolta a szalonnát

Egyéb kiállított tárgyak, egy, a várfalban kialakított helységben

A templom belseje

A szépen festett karzat




A szószék

Az oltár

Az oltár közelebbről

A padok

A templombelső a karzatról nézve

Ismét a templom udvara

A bejárati kaputorony

Kiállítási tárgyak - szövőszék

Régi festett csempék

Szobabútorok

Szász népviseletek




Hímzett párnák



Kilátás a toronyból




Felfelé nézet a toronyba


A templom udvara, a várfalon belül

A várfalban helységek voltak kialakítva



Búcsút veszünk a templomtól


Séta a faluban, a szépen felújított házak között







Több ház előtt láttunk kötött és hímzett ruhafélék árusításást














Pulykák az utcán



A falu széle, ....

... ahol cigányok árulják portékájukat, egész szépeket

Búcsú Szászfehéregyházától, ahol egy nagyon kellemes délutánt töltöttünk




Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése