2013. június 18., kedd

Kirándulás Csíkkozmás, a Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp körúton - Pünkösdi utazás, 2013. május 16-24.


Erre a napra dús programot állítottunk össze. Reggeli után azonnal indultunk. Először Csíkkozmáson álltunk meg, körbesétáltuk a templomot, bementünk a templomkertbe, és megnéztük a vele szemben álló I. és II. világháborús turulos emlékművet. Innen haladtunk tovább dél felé, a Szent Anna-tóhoz és a Mohos-tőzegláphoz, ahol még szép napsütéses időben csodálhattuk meg a természeti látványosságokat. 
Ezután, mire Torjához értünk már kezdett beborulni, de mentünk még tovább a Kézdivásárhelytől délkeletre található, a világörökség részét képező gelencei templomhoz. Hazafelé jövet a Nyerges-tetőn már esőben jártuk végig az egyre sokasodó kopjafákat. De ezek már egy következő fejezet részei lesznek....
Még fel szerettünk volna menni a Kézdiszentlélek felett lévő Perkőre, a kis Szent István körtemplomhoz, ahonnan csodás kilátás lett volna, ha nem kezdett volna el esni az eső. Így ez most kimaradt.

A felvételek 2013. május 20-án készültek.


A Csíkkozmási XIII-XVIII. századi katolikus templom

A templom az utca felől

1720-ban felépült fal veszi körül

Bejárat a templomkertbe



Kerítésen keresztül bekukkantva a kertbe



Már a falon belül


Temető a templomkertben

A templommal szemben álló I. és II. világháborús emlékmű

Tetején a turullal


A Szent Anna-tó

A Szent Anna- a Mohos-tőzegláppal része a Mohos Természetvédelmi Területnek. Tusnádfürdő és Bálványosfürdő között fekszik, 950 méter tengerszint feletti magasságban. Délkelet-Európa egyetlen vulkáni eredetű krátertava, amely majdnem szabályos kör formájú. A Csomád két kráterének egyikében találhatjuk, a másikban a Mohos-tőzegláp alakult ki. A 22 hektár kiterjedésű, 1737 méter kerületű, jelenlegi mélység 7 m, mely állandóan csökken. Állítólag pár évtized múlva a tó teljesen el fog láposodni, és a Mohos-tőzegláp sorsára fog jutni.

A Szent Anna-tó, egy kilátóból nézve, mely a hozzá vezető útról érhető el



A kilátó

Már közel a tóhoz

A tó panorámája - kattintásra nagy méretű lesz





A melletti Szent Anna-kápolna...

..és közelebbről

Egy szakaszon elsétáltunk a tó mellett....











A tóhoz vezető út melletti parkoló, a láphoz innen indul az idegenvezetés


A Mohos-tőzegláp

Szent Anna-tó iker kráterében található a Föld egyik legjellegzetesebb tőzeglápja, a Mohos-tőzegláp. A lápot és a tavat mindössze egy keskeny nyereg választja el egymástól. A Mohos-csúcs déli lábánál terül el, 1050 méter magasságban. Átmérője 800 méter, területe 80 hektár. Közlekedni a lápra épült fapallókon lehet, ahonnan nagyon sok növényritkaságot figyelhetünk meg. A fák közül az erdei fenyőből található a legtöbb, melyeknek mérete egyre jobban csökken, ahogyan haladunk a láp belseje fele.

Idegenvezetőnk, aki részletesen elmagyarázott mindent

Indulunk a lápba

Itt még állhatunk a talajon

Sőt, ugrálhatunk is rajta. Érezhető, hogy milyen ruganyos.

Kezdenek feltűnni az apróbb-nagyobb növények

A fapalló

Az egyik tó a lápban



Vízi világ....



A tó melletti fahíd

A fák körül sok különböző, apró termetű növényt figyelhetünk meg





Egy másik tó, közel az előzőhöz



Gyapjas virágú növénykék

Idegenvezetőnk magyaráz....

...mi pedig szorgalmasan figyeljük




Haladunk tovább







Lassan kiérünk a lápból....


...és már ki is értünk

Egy óriási fenyő

Tobozok

Fenyővirágok....
..és közelebbről


A parkoló melletti ajándékboltban sok minden mellett taplógombából készült táskákat is láttunk

A szépen kidolgozott táskák közelebbről



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

1 megjegyzés:

  1. Most visszafele nézem a bejegyzéseidet:-)
    Tartalmas utatok volt, sok szépet láttatok. A Szent Anna-tónál már többször is voltunk. Mintha nagyobb lett volna...
    Köszönöm, hogy mindezt megmutatod nekünk, szinte ott érzi magát az ember!

    VálaszTörlés