2014. június 23., hétfő

Pünkösd vasárnapja Gyimesbükkön - Pünkösdi utazás, 2014. június 5-13.


Pünkösd vasárnapján már hagyomány szerint érkezik a zarándokokkal teli Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a gyimesbükki vasútállomásra, idén még több kocsival, mint eddig. Ebben az évben már hetedik alkalommal fogadták a zarándokvonatokat az állomáson az egész világról idesereglett magyarok. Az első vonat, a Székely Gyors érkezését - mely a 200 éve született Gábor Áron tiszteletére volt kifestve -, sajnos lekéstük, mert az érkezési időpontját nem közölték egyértelműen. Még az ezeréves határ és a gyimesbükki állomás között gyalogoltunk, mikor a mozdony már hallatta a hangját. A másik vonat, a Csíksomlyó Expressz fogadásán már mi is részt vettünk. Aztán a vonaton érkező zarándokokkal visszasétáltunk a 30. számú őrházhoz. Ott ezután szabadtéri szentmise volt a Kontumáci kápolna mellett, és különböző zenés rendezvények szórakoztatták az ünneplő közönséget.
A két mozdony a kora délutáni órákban érkezett meg az ezeréves határra, a vasúti őrházhoz mellé. Idén is nagy élmény volt részt venni ezen a jeles ünnepen.....

A felvételek 2014. június 8-án készültek.


Sebő Ödön szobra a Deáky Panzió udvarán
Gyimesbükkön, ahol parkoltunk

A szobrot 2013. augusztusában avatták fel


Fából faragott szobrok a panzió területén.
Szent István felajánlja a Szent Koronát Szűz Máriának.

A Kontumáci kápolna, előtte az egykori iskola romjain kialakított emlékhely látható

Emléktáblák....






A tavaly felállított kopjafák a kápolna felett



A távolban a Rákóczi vár

A Kontumáci kápolna belseje....

Stációk a kápolnában

Csángó lányok, fiuk, asszonyok.....




Székely népviseletben

A Gyimesi-szoros az őrházzal

A kemencés Pihenő "cégtáblája"


A Székely Gyors mozdonya, Gábor Áron arcképével díszítve




Hárman a TRAXX előtt

Érkezik a Csíksomlyó Expressz









Ünnepi fogadtatás az állomáson


Deáky András köszöntő beszéde





A vonattal érkezők és az őket fogadók indulnak az ezeréves határra





Az ezeréves határ a Tatrossal és az őrházzal, valamint a vasúti híddal

Hidak a Tatros felett








A Rákóczi vár teteje

Kilátás a Kontumáci kápolna felé



Ismét a Kemencés Pihenő - itt pihentünk, ettünk, ittunk az árnyékban

Gyűlik a tömeg, várjuk a mozdonyok érkezését








Deáky András mond beszédet a mozdonyokra várva




Megérkeztek a mozdonyok...












Mindenhol vigyáztak ránk...


Végezetül két rövid videó a vonatokról. Az első a már beérkezett Székely Gyorsról és az érkező Csíksomlyó Expressz zarándokvonatról:


A második kis videó a zarándokvonatok mozdonyairól, amikor délután megérkeztek a 30. számú őrházhoz, az ezeréves határhoz:




Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

2 megjegyzés:

  1. Éva írta........

    Köszönjük, hogy mi is, akik nem tudtunk elmenni
    Gyimesbükkre, így a képeken keresztül ott lehettünk
    magyar testvéreinkkel és együtt örülhettünk egymásnak!

    VálaszTörlés