2013. június 26., szerda

Kolozsvári séták és kirándulás a Tordai-hasadékban - Pünkösdi utazás, 2013. május 16-24.


Torockói tartózkodásunk másnapján Kolozsvárra látogattunk el. Először a belvárosban néztük meg a főbb nevezetességeket, majd a Házsongárdi temetőben kerestük a hírességek síremlékeit, több-kevesebb sikerrel. Torockóra visszafelé útba ejtettük még a Tordai-hasadékot is, ahol szép kirándulást tettünk.

A felvételek 2013. május 22-én készültek.


Séta Kolozsvár belvárosában

A Szent Mihály plébániatemplom. A XIV. századi templom Erdély második legnagyobb gótikus temploma.
Itt választották erdélyi fejedelemmé Báthori Gábort és Bethlen Gábort is.

A templom előtt Fadrusz János alkotása (1902), a Mátyás király lovas szobor áll


A szobrok közelebbről...

Most is felkerül a nemzeti színű szalag a zászlórúdra, mint eddigi ittjártunkkor mindig.




A templombelső


Az oltár közelebbről

A szószék

Közelebbi kép a szószékről

Üvegablakok


Freskómaradványok





Márton Áron püspök szobra a templom előtt

A templom melletti tér régi épületei

A Farkas utcai református templom, előtte áll a Kolozsvári testvérek
Szent György lovas szobrának másolata.

A szobor közelebbről....


A templomba bemenni sajnos nem tudtunk

Közelebbi képek a templom faláról



Mátyás király szülőháza

Nemzeti színű szalagot kötöttünk a szülőház falán lévő emléktáblára


A Piarista templom. A város első barokk stílusú épülete, egyben az első erdélyi barokk templom.

A bejárat

A templombelső

A szépen faragott szószék


A Házsongárdi temető

A kolozsvári Házsongárdi temető sok híresség végső nyughelye. Nekünk most csak keveset sikerült belőlük megtalálnunk....


Dsida Jenő, költő (Szatmár, 1907. május. 17. - Kolozsvár, 1938. június. 7.)

Brassai Sámuel unitárius kollégiumi és egyetemi tanár, nyelvész, zenész, közművelődési
szervező, az utolsó erdélyi polihisztor, számos idegen nyelv és dialektus ismerője
 (Torockószentgyörgy, 1797. június 15. - Kolozsvár, 1897. június 24.)

Brassai Sámuel mellszobra közelebbről

Bölöni Farkas Sándor, író, műfordító,utazó, művelődésszervező,
 az MTA tagja (Bölön, 1795. január 15. - Kolozsvár, 1842. február 4.)

A síremlék teteje közelebbről


Gróf Mikó - Rhédey kripta

Gróf Mikó Imre, művelődéspolitikus, miniszter, történetíró, az MTA tagja
(Zabola, 1805. szeptember. 4.- Kolozsvár. 1876. szeptember. 16.)

A síremlék felirata

Gróf Bánffy kripta



Régi sírkövek








Kós Károly, építész, író, politikus, könyvkiadó, grafikus
(Temesvár, 1883. december. 16. - Kolozsvár, 1977. augusztus. 25.)

A síremlék közelebbről

Berde Áron, jogász, egyetemi tanár, az MTA tagja
(Laborfalva, 1819. március. 8. - Kolozsvár, 1892. január. 25.)


Búcsú a temetőtől.....


Kirándulás a Tordai-hasadékban

A Peterdi-gerinc és a Kövesbérc-Szindi mészkőgerinc között alakult ki Erdély egyik leglátványosabb, és a legtöbbek által látogatott kirándulóhelye. A hasadék egy víz által kivájt mészkőbarlang tetejének beomlása következtében jött létre. A 200 m magas sziklafalak között.kb. 3 km hosszan folyik a Hesdát-patak, melyen több híd ível át. Megközelíteni Mészkő település felől lehet.
Természeti szépségei miatt a hasadékot már 1938-ban védett területté nyilvánították. 
Érdemes nem csak a Hesdát-patak mellett végigjárni a hasadékot, hanem felkapaszkodni a jobb vagy bal oldalán lévő hegygerincre, ahol gyönyörű panoráma tárul elénk, s nem csak a hasadékra, de a környező településekre is. Ezt onnan tudjuk, hogy előző években már végigjártuk mindkét hegygerincet. Most az időhiány miatt csak egy ilyen rövidke kirándulásra futotta, de ez is nagyon szép volt.

Még az autóból elénk táruló panoráma, lefelé menet a hasadék bejáratához.


Már a hasadékban

A Hesdát-patak




Az egyik híd a patak felett





Kezdetben még a patak mellett halad az út.....

...mely több hídon vezet át


Égbetörő sziklák







Később aztán egyre magasabban folytatódik, kanyarog az út, a patak felett






Hova is lépjek?






Készül a kép a szemben lévő szikláról

Innen már fordultunk vissza

A délutáni fényben ezüstösen ragyogott a víz

Az egyik legmagasabb szikla csúcs, a Patkós-kő

...és jobban ráközelítve



Sajnos a magas sziklafalak elállták a Nap útját



Újabb kép készül






A hasadék bejárata - nekünk már kijárata - közelében szelídebb még, vagy már a táj



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép helyen voltatok és csodás képeket hoztál megint! Nagyon szépek a templomok belső képei is ! Csodás lehet ott lenni látni ezeket a szépségeket rácsodálni a temetőben a hírességek nyughelyére. Apósom Bölön község mellett van Apáca ott született valamikor onnan jött ide/Bölöni a neve/. Ki tudja milyen híresség volt a rokona?:) A kirándulásotokról csak annyit hogy én széken ülve és monitoron nézve szédültem ahogy láttam hogy milyen helyen sétáltatok ! A táj csodás és a fotók is de az út ahol mentek az félelmetes! Nagyon jó és szép kirándulásotok volt!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Éva! Hát igen, nem lehet tudni, hogy milyen hírességek lehettek az elődök, de minden esetre a név azonos :)
    A hasadékban valóban van egy-két szakasz, ahol óvatosan kell haladni, mert alatta mélyen folyik a patak, és nincs korlát. És sajnos a kövek eléggé csúszósak is voltak, de szerencsére túléltük :)

    VálaszTörlés
  3. Kíváncsi vagyok, meddig marad a nemzeti színű szalag Mátyás király emléktábláján:-)
    Jó volt végignézni a képeket.
    A Tordai-hasadékban tavaly nyáron voltunk, azóta tervezem megmutatni:-) Annyira szép hely, a képek csak részleteket mutatnak, azt egészében látni kell!

    VálaszTörlés
  4. Köszi Gerdi! A szalag már biztosan régen lekerült róla :( hisz akkor sem volt egy sem rajta.
    Akkor hát én is várom a Te képeidet, igyekezz vele, mert kíváncsi vagyok rá :))

    VálaszTörlés
  5. Már régebben is megnéztem ezt a bejegyzést.
    Ilyen képeslapokat szoktam kapni barátoktól, rokonoktól, akik arra jártak, ahol Ti is.
    Nagyon jók a fotóid!

    VálaszTörlés
  6. Köszi Marcsi, és a többi megjegyzésedet is :)

    VálaszTörlés