2014. december 16., kedd

Erdélyi nyaralás, 2014. július 27. és augusztus 4. között - Strandolás Parajdon

Nyaralásunk hatodok napját strandolással töltöttük, Parajdon. A hatalmas tömeg ellenére is nagy élmény volt a sós vízben lubickolni. Az egyik medence mélysége maximum 120 cm, ahol a gyerekek számára egy 40-60 cm-es részt is kialakítottak. A másik kb. 150 cm-es volt, de ennél mélyebb nem is szükséges, hisz a víz úgyis feldob.
A képeken jól látszik, hogy a megnyitást követő egy hónapban a medence melletti fapadlókon már szépen kiült a só.

A modern látványterv alapján felújított komplexum jelenleg Erdély legnagyobb sós vizű strandja, két nagy medencével. 2014. június 28-án nyílt nappal avatták fel a korszerűsített, több mint ötezer négyzetméteren elterülő parajdi új, sós vizű strandot. A víz igen magas sótartalmú, 220 gramm/liter. A Medve-tónál nagyobb a sókoncentrációja, de a Holt-tengernél kisebb. Mivel ilyen nagy itt a sókoncentráció, fel lehet feküdni a víz felszínére akár anélkül, hogy az ember úszni tudna.

A felvételek 2014. augusztus 1-én készültek


Előtérben a kisebbik és sekélyebb medence



A medence mellett a deszkákon már vastagon áll a só










Így fest az emeleti teraszról letekintve



A nagyobbik medence, melyet egy keskeny vízsáv köt össze a kisebbikkel, a híd alatt





Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:





4 megjegyzés:

  1. Éva megjegyzése

    Fantasztikus lehetett ez a Parajdi sós- strandolás.
    Úgy látom, hogy Ti is eléggé élveztétek. Ritkán találkozik ilyen érdekes, kellemes
    játékos úszkálási lehetőséggel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! Főleg ebben a hideg télben nagyon jó nézni az augusztusi meleget :-)

      Törlés
  2. Felüdülés volt végignézni a nyári fotókat, hogy most odakinn -10 fok van. Nagy élmény lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Margó! De finom meleg is volt akkor :-)

      Törlés