2013. június 24., hétfő

Utazás Torockóra, közben pihenő Farkaslakán, és a Berethalmi templom megtekintése - Pünkösdi utazás, 2013. május 16-24.


Elérkezett székelyföldi tartózkodásunk utolsó napja, reggeli után azonnal indultunk következő úti célunk felé, Torockóra. De közben egy vásárlással egybekötött rövid pihenőt tartottunk Farkaslakán, majd Szászföldön megálltunk a világhírű berethalmi templomnál, mely a Világörökség része. Toróckóra a kora délutáni órákban érkeztünk meg, ahol már tárt karokkal vártak minket......

A felvételek 2013. május 21-én készültek.


Farkaslaka

Farkaslaka Székelyudvarhely felőli bejáratánál találhatjuk Tamási Áron sírját, mely mindig tele van koszorúkkal és nemzeti színű szalagokkal. Ha erre járunk, egy rövid időre mindig meg szoktunk itt állni. Az út másik oldalán, egy népművészeti kirakodó vásárban pedig míves erdélyi portékákat vásárolhatunk. A sír közelében egy 2010-ben felavatott Trianonra emlékeztető kereszt áll.

Tamási Áron, a nagy magyar író sírja (1897-1966)

A sír közelebbről

A sír nemzeti színekkel

A túloldalon a kis faházakban népművészeti tárgyak, fazekas- és bőrtermékek, fafaragások kaphatóak, nagy választékban.

A Tamási emlékmű - Szervátiusz Jenő és Tibor alkotása (1972)

Az emlékmű másik oldala

A 2010. június 6-án emelt Trianon emlékkereszt, Tamási Áron sírjának közelében.






Berethalom

Berethalom az egykori Nagy-Küküllő vármegye területén, ma Szeben megyében, Segesvártól nyugatra található. A város evangélikus erődtemploma - mely Erdély egyik legszebb erődtemploma - a XIV-XVI. században épült gótikus stílusban, 1993 óta a Világörökség része. Egy domb tetején áll, így már messziről is jól látható. Többszörös védőfal övezi, mely a XV. században épült köré. Az 1977-es földrengést követő helyreállítását 1991-ben Europa Nostra-díjjal ismerték el.

Már messziről is fenséges képet mutat


Kis néprajzi kiállítás a templomban


Egy torony a sok közül


Kilátás az egyik toronyból a másikra,.....

.....a Szalonnatoronyra

A templom fala...



Egy érdekes kép, érdekes szemszögből....

A Katolikus-torony.....

...és a torony másik oldala a lépcsővel

A legbelső fal

Kilátások a fal mellől




A templom kapui

Újabb torony

A templom bejárata

Szobor a bejárat mellett

Erdély legnagyobb szárnyasoltára, a 28 táblaképes, késő gótikus és reneszánsz oltár.


A oltárkép közelebbről

 Templombelső az orgonával


Ajtó a templombelsőből egy kisebb terembe

A faragott kőszószék....

... és a szószék felső része

A sekrestyeajtó, rafinált zárral

Templombelsők....




Ismét kilátások...

A többszörös várfalak




A kapun túl a boltíves kocsibejárót találjuk




Egy kulcslyuk formájú lőrés a falon....

...és ami azon keresztül látszik


A fedett falépcsősor, melyen keresztül jutottunk fel a felsőbb szintekre.


Dülöngélő várfalak, érdekes nézetből

Képek a templomról, már az utca felől



Egy régi szász ház....

...német felirattal, a fordítása: "Ma ebben a házban, amilyen hosszan az Úr élni hagy, vendég vagyok.
Amikor pedig szólít, rögtön követnem kell az Ő szavát."





Most már indulunk tovább Torockóra....

...de még néhány szép régi épület a városban...

...az autóból fényképezve






Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

4 megjegyzés:



  1. Éva küldi!

    Minden gyönyörű! Olyan szép, hogy
    ha nem tudnám, hogy tényleg ott voltatok, akkor mintha egy szép képeskönyvet
    néztem volna!

    Köszönjük!

    VálaszTörlés
  2. De jó volt nektek:-)
    Nagyon tetszenek a berethalmi képek. Nem voltunk még ott, csak hírből ismerem. Gyönyörű az a templom, kívül-belül.
    Idén Torockóra szeretnénk menni nyaralni, bejárni a környéket, mert az a vidék valahogy kimaradt barangolásainkból. De Te már annyi szépet és jót mutattál róla, nem hagyhatjuk ki:-)

    VálaszTörlés
  3. Köszi mindkettőtöknek, tényleg ott voltunk, és tényleg nagyon szép :)
    Gerdi menjetek csak Toróckóra, nagyon szép, nem fogjátok megbánni :)

    VálaszTörlés
  4. Élőben látni persze más, de így, fotókon is érzékelhető a hely hangulata.

    VálaszTörlés